Skip to main content

AI-kozmetikus vagy valódi szakértelem?

Honnan ismerhető fel, ha egy „szakértői” bejegyzés mögött valójában csak az AI áll?

Olvasol egy bejegyzést a pattanásos bőrről.
Igényesen fogalmaz, tudományosan hangzik, és tele van olyan kifejezésekkel, mint a mikrobiom, a barrier, a hormonális egyensúly, a gyulladás és az okfeltárás.

A szerző magabiztos. Együttérző. Minden mondat a helyén van.

Mire a végére érsz, szinte biztos vagy benne, hogy valódi szakember írta.

Pedig lehet, hogy egyetlen mondat sem saját gondolat.

Lehet, hogy a szerző soha nem figyelt meg ilyen összefüggést a gyakorlatban. Nem kezelt százféleképpen reagáló bőrt. Nem kellett korrigálnia egy rossz döntést. Nem tanulta meg éveken keresztül, mikor nem működik az, aminek elméletben működnie kellene.

Csak feltett néhány jó kérdést az AI-nak.

És az AI pontosan tudja, hogyan kell megszólalnia egy hozzáértő szakembernek.

Ezért egy laikus vendég számára ma már az a legnehezebb, hogy felismerje a szakértőnek látszó embert.

 

A szépen megfogalmazott tudás mögött van-e valódi gondolkodás, tapasztalat és felelősségvállalás.

Az AI-nak ugyanis vannak kedvenc mondatai.

És ha egyszer felismered őket, többé egészen máshogy fogod olvasni a „szakértői” bejegyzéseket.

„A bőröd nem ellened dolgozik, csak jelez”

Változatai:

„A tested üzenni próbál.”

„A pattanásaid nem az ellenségeid.”

„A bőröd megmutatja, hogy belül valami nincs egyensúlyban.”

„A tünet nem véletlen, hanem egy jelzés.”

Ezek együttérzőnek és mélynek hangzanak, de szinte bármilyen problémára ráilleszthetők.

A kérdés az: mit jelez pontosan a bőr?

Ha erre nincs konkrét válasz, a mondat inkább hangulatot teremt, mint szakmai tartalmat.

„Nem elég a tünetet kezelni, a kiváltó okot kell megtalálni”

Változatai:

„Ne csak a felszínt kezeld.”

„A valódi megoldás belül kezdődik.”

„A tünetek elnyomása helyett az okokat kell megszüntetni.”

„A pattanás csak a jéghegy csúcsa.”

Ez ma szinte kötelező fordulat lett.

Utána rendszerint érkezik a lista:

hormonok, stressz, bélflóra, táplálkozás, alváshiány, inzulinrezisztencia, kozmetikumok, vitaminhiány.

Csakhogy a lehetséges okok felsorolása még nem okkutatás.

A valódi tudás ott kezdődik, ahol a lista véget ér: melyik tényező lényeges, melyik nem valószínű, és mitől változna meg emiatt a kezelés?

„Minden bőr egyedi”

Változatai:

„Minden bőr más, ezért érdemes szakember segítségét kérni.”

„Nincs két egyforma bőr.”

„Ami az egyik embernek beválik, nem biztos, hogy a másiknak is megfelelő.”

Mindez igaz.

Mégis gyanússá válik, ha egy teljesen általános tanács végére kerül biztosítékként.

A bejegyzés előbb kijelenti, hogy sérült a barriered, felborult a mikrobiomod vagy hormonális eredetű a problémád, majd hozzáteszi: „természetesen minden bőr egyedi”.

Ez még nem személyre szabás.

A valódi egyediség akkor látszik, amikor a szakember megmutatja, hogy két hasonló bőrállapotnál miért döntött másképp.

„A probléma összetett, ezért komplex megközelítést igényel”

Változatai:

„Az akne multifaktoriális állapot.”

„A bőr egészségét komplex rendszerként kell vizsgálni.”

„A külső és belső tényezők együttes kezelése szükséges.”

„A hosszú távú eredményhez holisztikus szemléletre van szükség.”

Ezek valódi szakmai tartalmat is hordozhatnak.

De ha a „komplex megközelítés” csak annyit jelent, hogy sok divatos témát egymás mellé tesznek, attól még nincs mögötte rendszer.

A sok információ nem feltétlenül jelent mély tudást.

Néha csak hosszabb lett a lista.

„A bőrbarrier helyreállítása az első lépés”

Változatai:

„Valószínűleg sérült a barriered.”

„Először állítsuk helyre a bőr védőrétegét.”

„A gyulladás hátterében gyakran barrierkárosodás áll.”

A barrier fontos fogalom. De ma már szinte minden bőrprobléma univerzális magyarázatává vált.

A kérdés itt is ugyanaz:

Miből állapította meg?

Mit jelent pontosan a helyreállítás?

Mit csinál emiatt másképp?

Ha ez nem derül ki, a szakmai kifejezés inkább dekoráció.

„A mikrobiom egyensúlya felborult”

Változatai:

„A bőr mikrobiomja nincs egyensúlyban.”

„A hormonális egyensúlyt is helyre kell állítani.”

„A bőr egyensúlyának visszaállítása a cél.”

Az „egyensúly” kényelmes szó.

Jól hangzik, tudományos benyomást kelt, de nehéz számon kérni.

Melyik egyensúly?

Miből tudjuk, hogy felborult?

Mi lenne az egészséges állapot?

Ha ezekre nincs válasz, a kifejezés többnyire csak ködösítés.

„Nem csodaszer, hanem egy tudatosan felépített folyamat”

Változatai:

„Nincs gyors megoldás, csak következetes bőrápolás.”

„A tartós eredmény nem egyik napról a másikra születik.”

„A szép bőr nem szerencse, hanem tudatos munka eredménye.”

„Nem tökéletességre, hanem egyensúlyra törekszünk.”

Ezek tökéletes közösségimédia-mondatok.

Bölcsnek hangzanak, de nem vállalnak konkrét állítást.

Nem derül ki belőlük, mitől tudatos az adott folyamat, milyen tapasztalatokból épült fel, és mit csinálna másképp a szakember, ha nem működne.

Ami igazán árulkodó: hiányzik a valódi gondolkodás, a tapasztalat és a felelősségvállalás.

  • Találatok: 106