Szeretnéd elfelejteni a mitesszer okozta nehézségeket? Sok mindent kipróbáltál már mitesszer ellen?
A mitesszer sokak életét megkeseríti. A tinédzserek igen nagy számban érintettek, ám felnőttkorban is előfordul.
A mitesszer tulajdonképpen elhalt bőrsejtek és faggyú keveréke, amely a levegővel érintkezve oxidálódik és megfeketedik. A kisebb, fekete faggyúdugók gyakran ürülnek spontán, a fehérek kitisztításához azonban javasolt szakember segítségét kérni.
Kezelhető a mitesszer?
Természetesen IGEN! Amennyiben maguktól nem ürülnek ki érdemes szakember segítségét kérned!
Pattanás, acne, akné az arcon, mellkason, háton, testszerte előfordul
A pattanások, aknék olyan bőrelváltozások, amelyek akkor fordulnak elő, amikor a szőrtüszők eltömődnek elhalt hámsejtekkel és faggyúval. Általában az arcon, a homlokon, a mellkason, a hát felső részén és a vállakon jelentkeznek. A pattanások leggyakrabban serdülőkorban fordulnak elő, bár minden életkorú embert érinthetnek.
Vannak hatékony akné elleni kezelések, de a pattanások sokszor tartós problémát okoznak. A pattanások és a gyulladt dudorok lassan gyógyulnak, és amikor az egyik végre elmúlik, rögtön kijön mellette egy másik, így sokszor szinte összefüggő duzzadt, sebes-heges felületek alakulnak ki.
A pattanások súlyosságától függően a fájdalmon túl lelki szorongásokat okozhatnak, hatással vannak a társas kapcsolatokra, önértékelésre, sőt akár az anyagi előmenetelre, a karrierre is.
Minél korábban kezded el pattanások elleni kezelést, annál kevésbé kell ezekkel a súlyos kockázatokkal számolnod.
Hogyan alakulnak ki a pattanások?
A mitesszer elzárja a faggyúmirigy kivezető járatát, a faggyú nem tud a bőr felszínére jutni, így bennreked a zsírszerű anyag. A pangó váladékban felszaporodik a propionibacterium acnes - hétköznapi baktérium, mely a normál bőrön is jelen van - mely hatására szabad zsírsav halmozódik fel.
A pangó zsírsavak kémiai ingert adnak a szövetek felé, ahonnan az immunsejtek érkeznek. a kezdeti gyulladás helyén hamarosan megjelennek más kórokozók is (Strepto- vagy Staphylococcusok) - így kialakul a gennyes pattanás.
A pattanások, aknék oka sokféle
Gének - családból öröklött tényezők, alkati okok
Hormonális változások (Legnagyobbrészt a férfihormonok -tesztoszteron- túltermelődése tehető felelőssé, melyet nagyobb mennyiségben a here termel, de kiválasztja a petefészek és a mellékvese is, sőt maga a bőr is termeli ezt az anyagot.)
Pustulák (a köznyelv ezt hívja pattanásnak), olyan papulák, amelyek gennyes sárgás hegye “közepe” van
Acne Conglobata (súlyos, kiterjedt akné) - Vöröses, viszonylag kemény, fájdalmas csomók a bőr felszínén, nagy számú, láthatóan gyulladt pattanás, melyek között láthatók papulák és pusztulák is. Igen érzékeny és fájdalmas terület, ahol összesűrűsödnek a pattanások, úgynevezett nodulák, melyek cisztákat is alkothatnak. Nagy a hegesedés kockázata, illetve a bőrelszíneződésé, a maradandó nyomoké is.
A pattanás, az akné tehát nem pusztán esztétikai probléma.
A bőr súlyos fertőzése a baktériumok jelenléte az egész szervezetet megviseli, súlyos esetekben akár ízületi és idegrendszeri panaszokat is okozhat.
A pattanás, a bőrelváltozás a szervezet állapotának vészjelzése, kivetülése. Felnőtteknél a nagyobb számú pattanások hirtelen megjelenése jelezhet betegséget, amely egyéb szakorvosi ellátást igényel.
Pattanások és női ciklus
Sok nőnél egy héttel a menstruáció előtt gyakori a pattanások megjelenése. Az ilyen típusú pattanások általában fogamzásgátlókat használóknál nem fordulnak elő, ám lehet, hogy épp egyes fogamzásgátlók, vagy hormonális gyógyszerek okozhatnak aknékat.
Akne mítoszok, tévhitek
Ezek a tényezők a közvéleménnyel ellentétben alig vannak hatással a pattanásokra:
Csokoládé - A kutatók nem találtak megalapozott bizonyítékot arra, hogy a csokoládé, olajos magvak, zsíros ételek vagy akár a Cola mitesszereket, pattanásokat okozna. A faggyút -bőrzsírt- a bőrben lévő mirigysejtek termelik, tehát nincs közvetlen kapcsolat a táplálékban lévő lipidek -zsírok- és a faggyú között.
Zsíros ételek - A zsíros ételek fogyasztása alig, vagy egyáltalán nem befolyásolja a pattanások mennyiségét. Sokszor mondják, hogy aki konyhában dolgozik, az hajlamosabb a pattanásokra. Ez a megfigyelés onnan eredhet, hogy az olaj rátapadhat a bőrhöz és blokkolja a szőrtüszőket, ami irritálja a bőrt így elősegíti a pattanásokat.
Rossz higiénia A pattanást nem a piszkos bőr okozza. Valójában a túltisztítás, a bőr túlzott dörzsölése vagy durva szappanokkal vagy vegyi anyagokkal történő mosása irritálja a bőrt és súlyosbíthatja a pattanásokat.
Kozmetikumok - pattanásos bőrre nem szabad sminkelni? A kozmetikumok nem feltétlenül rontják a pattanásokat, főleg ha olajmentes sminket használsz, amely nem tömíti el a pórusaid és rendszeresen eltávolítod a sminked. Ne keverjük össze az okokat: egyes kozmetikumok okozhatnak allergiás pattanásokat, melyek elmúlnak, az allergén mellőzésével.